Ma kicsit későn, 9 órakor hagytam el a szállást. Csodálatos volt, hogy nem kellett osztoznom senkivel! Éjszaka nagyon hűvös volt, kicsit ódzkodva, de magamra terítettem a pokrócot, ami minden ágyhoz jár. Tisztának tűnt, meg hát szükség nagy úr. Lepedőt és párnahuzatot egyébként minden szálláson kapunk. Találtam még egy kevés aprót az övtáskámban + hagytam egy köszönő üzenetet a bácsinak és ahogy megbeszéltük, a kulcsot kívül hagytam a zárban. Majd elindultam.
Annyit tudtam, hogy a 16 km-re fekvő Salas városába mindenképp el akarok ma jutni. Már tegnap megígértem magamnak, hogy ma meleg ételt eszem egy pohár vörösborral. A reggeleket imádom, akkor még nem fáj semmi, hűvös is van, csak én és a gyönyörű táj… Ma leginkább hegyi utakon jöttem, egyszer felfelé, egyszer lefelé. Magyarországon az utazás előtti este mégegyszer utána olvastam a Camino Primitivonak, és szembejött velem, hogy “most challenging of the Camino routes”. Tehát a legnagyobb kihívás a Camino útvonalak közül. Ledöbbentem! Ezt eddig nem láttam! Engem elsősorban a viszonylag rövid táv vonzott, ez ugye 320 km hosszú, de például a Francia út 700+ km… Végülis mindegy, már itt vagyok.😄 Meg volt/van bennem egy belső bizalom azzal kapcsolatban, hogy mindennek oka van és semmi nem történhet másként, mint ahogy történik.
Ma már több vándor keresztezte utamat, volt akivel váltottam pár szót, vagy csak Buen Camino-t kívántunk egymásnak. Mögöttem egy darabig két (talán angol) férfi jött, nagyon hangosan beszéltek, úgyhogy előre engedtem őket. Az előző napokról nem találkoztam ismerőssel. Ja és eddig 3 szólóban vándorló nőt láttam, a többség férfi.
