El Camino – Egy kaland véget ért

Már a reptérről írom ezeket a sorokat, annyi minden történt ma, alig tudom összeszedni a gondolataimat.😄Arzúában nagyon sokan voltunk a szálláson, megtelt a 34 fős helyiség. A biztonság kedvéért ilyen tömegeknél mindig odateszem a fejemhez az övtáskámat és úgy alszom el. Volt horkolás, mocorgás, jövés-menés, de reggel újult erővel vágtam neki az útnak.
38 km volt még hátra Santiagoig, úgy voltam vele, hogy csak megyek-megyek és majd dél körül meglátom le tudom-e sétálni a távot. Melide óta sok zarándok van az utakon, de Leonardo volt az egyetlen ismerős, akivel ma összetalálkoztam. Őt leszámítva egyedül voltam egész nap. Úgy döntöttem én már nem alszom több albergueben, ma elérek a célomhoz. Durva volt!! Két részre szedtem a távot, az első 19 km után tartottam egy pihenőt kávéval és croissant-nal. A terep elég kellemes volt, erdős részen kanyargott a Camino.
A pihenő után megint lenyomtam egy tízest, de ekkorra már nagyon fájtak a lábaim. Láttam a többieket izomlazítót használni a talpukra, gondoltam ezt én is kipróbálom! És wow! Mintha bedrogoztam volna őket!😄 Egész jól elmúlt a fájdalom, legalábbis egy időre. Mintha valami láthatalan erő hajtott volna előre. Tudtam, hogyha estére is, de én ezt ma megcsinálom. A következő pihenőnél ettem egy hamburgert, de most már kellett egy kis extra löket, ittam egy pohár vörösbort is. Már csak kb. 9 km volt hátra. Ez volt a legnehezebb rész, vártam mikor lendülök át a holtponton. A távolban már Santiago de Compostela épületei magasodtak, látni véltem a katedrális csúcsait is, bár ezt lehet csak beképzeltem.😆
Summa summarum délután 4 órára megérkeztem a városba, a maradék két órát pedig már kitartóan végigcsináltam. Vegyes érzéseim voltak, nagyon vártam, hogy célba érjek, közben meg valahol sajnáltam is, hogy vége a kalandnak.
Megérkezni a térre… Hát csodálatos volt! Valami dudán játszott egy utcai zenész, illett az alkalomhoz a muzsika, ahogy feltárult előttem a katedrális látványa egyszerre kezdtem el nevetni és sírni. Az elmúlt napok minden fáradalma, verejtéke és könnycseppe megérte az élményt.
Átadtam magam a hangulatnak, elnéztem a többi vándort, akik már a téren pihentek, tettem pár kört és megkerestem az irodát ahol hitelesítik a teljesítményemet. Kaptam egy oklevet, amire Fanny helyett Stephaniam van ráírva, a nevem latin megfelelője. Ezzel és az útlevelembe nyomott utolsó pecséttel visszamentem a térre, lőttem pár fotót és elmerengtem az élményekben. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen jól sikerült az elmúlt közel két hét. Büszke vagyok magamra! Olyan jó, hogy már ezzel a tapasztalattal is rendelkezem!
Hét óra körül aztán eljöttem, kerestem egy bárt, ahol kicsit megpihenhetek. Bár fogalmam sem volt hol alszom ma vagy hogy hogyan jutok haza Magyarországra, tudtam, hogy majd kialakul. Több lehetőség volt, néztem repjegyet Portoból (Portugália), A Coruñából is, esetleg egy darabig Flixbus… De mind macerás volt, úgyhogy végülis innen, a santiagoi reptérről megyek haza madridi átszállással. Kicsit borsos volt a repjegy ára, de gondoltam a kevesebb eltelt nappal és a reptéren alvással is sokat spórolok (hálózsákom is van juhuu).
Nagyon finomat ettem, a pincér srác segített, hogy melyik busz megy a reptérre. Nem találtam a buszmegállót, de olyan szerencsém volt, hogy a piros lámpánál megláttam az L6-os buszt, ami nekem kellett, leintettem és a sofőr volt olyan rendes, hogy kinyitotta az ajtót! A buszjegy pedig mindössze €1-ba került. Fura volt végre ülni és közben haladni is!😄 Úgyhogy most már itt vagyok a reptéren, találtam egy jó helyet, ahol elnyújtózhatok. Reggel 9-kor pedig indul a gépem és ha minden jól megy este már a saját ágyamban alszom. Várom!
Tudtomon kívül választottam a legnehezebb útvonalat, a viszonylag rövid táv azért kompenzálta a nehézségeket. Csodálatos emberekkel és történetekkel találkoztam az utazás során. Volt, aki már 37 napja úton volt, ő a francia vonalon kezdte. Hallottam egy 70 év körüli férfiről, aki tavaly ősszel veszítette el a feleségét és itt szórja el a hamvait. Egyes “veteránok” már tízen+ Caminon is túl vannak. Pár lánnyal is találkoztam, akik a szabadságukhoz igazítják az egészet, ha nem végeznek az adott útvonallal, akkor következő szabadságkor visszajönnek és onnan folytatják, ahol abbahagyták. Mindenkinek megvan a maga története, megvan miért vállalja be az El Caminot. Én itt annyival lettem gazdagabb, hogy megismertem a határaimat és hogy most még biztosabban tudom, hogy az emberek jók és hogy élni is jó.
Köszönöm szépen, hogy eddig követtétek a kalandjaimat! Sokat jelentett a tudat, hogy nem csak magamnak írom a kis bejegyzéseimet. Ölelés Mindenkinek!🩷

4 thoughts on “El Camino – Egy kaland véget ért”

  1. Gratulálok Fanny! Büszke lehetsz magadra, megcsináltad 🙂
    Jó utat hazafelé! A saját ágy azért saját ágy, utazások és kalandok ide vagy oda 😀

    1. Csodalatos Fannikam!Oszinten, szivbol gratulalok!
      Vegig kovetem a szent utadat es nagyon halas vagyok erte, hogy megosztad velunk. Igazai elemeny volt, meg kicsit szomoru is vagyok, hogy vege. Köszönjük!

      1. Köszönöm szépen Dórikám! És a sok támogatást is a kezdetekben! <3 Még a Camino hatása alatt vagyok, de azért nagyon jó itthon lenni végre. :)

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top
Útra keltem
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.