El Camino – Negyedik nap

Az alvás továbbra is nehezen megy, nem is értem miért… Pedig nagyon jó helyem volt Porcilesben! Utánam nem sokkal megérkezett egy négy fős női csapat (francia, columbiai és spanyolok). Lementem hozzájuk beszélgetni, hogy ne legyek annyira antiszoc.🙂 Megerősítették, amit a Camino Ninja is mutatott, mégpedig hogy a következő szállás 14 km-re van vagy az azutáni 26-ra. Ahh nem örülök, kicsit hosszúnak tűnik, de luxus lenne csak a rövidebb távot megtenni. Tartottam tőle, hogy a csajok majd dorbézolnak este, de 8-ra már mindenki elcsendesedett.
Ezen a helyen volt mosógép, kimosták a ruháimat, nagyon örültem neki! Reggel 7:20-kor keltem, a többiek már eljöttek, én 8-kor indultam útnak. A tervem az volt, hogy két részre szedem a napot, elmegyek a 14 km-re fekvő Tineo-ba, ott ebéd meg pihi, és utána lenyomom még a maradék 12-t Campiello-ig.
Reggelizni otthon sem szoktam (maximum kávé), itt is igyekszem legalább 10:30-ig kitolni az első étkezést. Tegnapról volt egy muffinom meg egy kevéske kis mandulám még Brüsszelből. Ez volt a reggeli. A sajtom is elég sokáig húzta (köszönhetően a hűtőknek a szállásokon). Tineoban aztán beértem a csajokat tegnapról. Meglepődtek, de én is!😀 A mai szakasz nem annyira durva, legalábbis ami a hegymenetet illeti. Javarészt sík a terep, juhuuu. De az egész nap nagyon nyirkos, induláskor 10 °C volt, délig nem is szállt fel a köd.
Egyéb választási lehetőség híján ismét hamburgert ettem + egy kávé (€6,60) után útnak indultam Tineoból. Kaptam pecsétet is, a pultos először nem volt túl szimpatikus, olyan igazi karakán spanyol asszony, akivel nem érdemes packázni. De az ebéd finom volt és adott egy kis ajándék csomagot is benne térképpel, zsepivel és egy mini sütivel.
Ismét beértem a csapatot, egy darabig együtt jöttünk, egyikőjükkel nagyon jól elbeszélgettem. (Ugyanaznap van a szülinapunk, ez már tegnap kiderült.) Olyan magasröptű témákat érintettünk, mint hogy mennyire próbál minket beszabályozni a rendszer, el akarjak velünk hitetni, hogy ha “merünk kicsik” lenni és követni a normát, akkor semmi bajunk nem eshet… Hmm milyen bölcs lesz az ember egy kis Caminotól hehehe. Raquel egyébként korombeli lány Galíciából, most nincs munkája és a családja azt szerette volna, ha otthon marad keresgélni. De azt mondja ő itt is tud, a város, ahol lakik éppen Santiago de Compostela után van, interjúra hazaér.😀 Jó is, hogy találkoztam velük, ők mondták, hogy Campielloban €15-ért van a szállás. Sokallom, úgyhogy úgy döntöttem követem a tanácsukat és megyek még 3 km-t El Espínig, ahol donation alapú.
Update: közben ideértem, így a mai táv 30 km-re sikeredett. Wow!!😀 Nagyon hálás vagyok a testemnek, hogy ilyen jól bírja. A szállás remek, itt is mosnak, sőt valami vacsorát is kapunk. Idefelé beugrottam egy kisboltba vásárolni holnapra, elvileg a következő 25 km-en nem lesz majd semmi. Plusz mivel hamarosan megérkeznek a lányok is, vettem egy üveg vörösbort, kicsit lazítsunk a mai nap után. Volt, hogy 8-10 kilométereken át nem találkoztam senkivel, órákon át csak bandukoltam. Az utolsó egy órára nyomtam csak be egy podcastot.

2 thoughts on “El Camino – Negyedik nap”

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top
Útra keltem
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.