El Camino – Ötödik nap

Csodálatos vacsorát kaptunk a szállásadóinktól tegnap! Két olasz hölgy, Victoria és Sylvia készített nekünk bruscettat, amit aztán lencsefőzelék (gazdagon) és egy pohárkrém desszert követett. Bár vettem bort, ők is tettek finom helyi vörösbort az asztalra.
A négy fős női csapat mellett velünk volt egy másik négyes, ők Mallorcáról. Egy nagy szobában aludtunk mindannyian, jó helyünk volt. Viszont az egyik férfi egész délután gyanús volt nekem, tudtam, hogy este horkolni fog… Hoztam füldugót, hajnal 4-ig nagyon jól aludtam, utána már meg-megébredtem a zajokra. De számítottam ilyen estékre is.
Reggel én kicsit tovább maradtam ágyban, mint a többiek, ők reggeli után indultak is, nem sokkal később én is elhagytam a szállást. Annyit tudtam, hogy a következő hely, ahol aludhatok 25 km-re, Berducedoban lesz. Valamennyi étel mindig van nálam, kis péksüti, alma, előző nap vettem cookiest + a vizes kulacsaimat is teletöltöttem.
Ma 1200 méteres tengerszint feletti magasságra kellett felkapaszkodni. Az első pár óra viszonylag könnyedén ment, sorra beértem és lehagytam a többieket. De amikor már negyedik órája sétálgattam a ködben, elkezdtem nagyon unni. Feltámadt a szél, nagyon hideg volt, közel s távol sehol egy ház. Nem hogy kóbor kutya, még a madár se járt erre.
A mai nap testileg és lelkileg is nagyon megterhelő volt. Az elmúlt években elég jó viszonyt alakítottam ki magammal, megtanultam szeretni és elfogadni azt, aki vagyok. Úgyis egyetlen ember marad velünk életünk végéig, az pedig saját magunk. Érdemes vele jóban lenni. Az meg, hogy mások mit gondolnak… mit tudunk vele kezdeni? Én már nem haragszom senkire, nem okolok másokat, igyekszem nem ítélkezni (persze ez nem mindig megy). De talán a családom is alátámasztja, hogy már nem vagyok az a megmondó kapitány, mint régen…🥸 Ilyen gondolatok jártak a fejemben, ahogy az idő és a hangulatom is egyre hűvösebb lett.
A telefonomra néztem: még 11 km. Végülis nem rossz! Beértem az egyik spanyol lányt, ő mondta, hogy a mai nap a leghúzósabb, ezen túl kell lenni. Innentől aztán simább lesz a terep. Ebbe a gondolatba kapaszkodtam a következő órákban. A nehéz érzések azért sorra jöttek, a bűntudat, magány és bánat érzései bukkantak fel bennem. Nem tudom honnan és miért jöttek, de hagytam hadd jöjjenek. Valahol olvastam, hogy ezekre az érzésekre érdemes mint bárányfelhőkre tekinteni. Bár megjelennek, de ha hagyjuk őket, akkor szépen továbbvonulnak.
Reggel még gondoltam rá, hogy a következő albergue (zarándokszállásokat hívják itt így) után megyek még 4 km-t, tartottam tőle, hogy ez tele lesz. Az utolsó egy órában viszont már nagyon kivoltam, idetelefonáltam, hogy biztosan legyen szabad ágy.
Most pedig már itt vagyok, tisztán és üdén! Tegnapi helyen is tudtunk mosni, mára marad a kézzel mosás. Elmegyek a helyi kisboltba, hogy legyen valamim holnapra, aztán már csak élvezem az emeletes ágyak nyújtotta kényelmet. Szerintem hamarosan a többiek is befutnak tegnapról. A mai szállásért €7-t fizettem.

2 thoughts on “El Camino – Ötödik nap”

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top
Útra keltem
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.