Grenoble Franciaország délkeleti részén, az Alpok lábánál fekszik. Nagy múltra tekint vissza a város, Kr. e. 43-ban említik először. Már a 4. században püspöki székhely volt, 1339-ben pedig egyetemet alapítottak. Egyetemi város tele fiatallal.
Öt napot töltöttem itt vendégségben húgomnál. Félix, a barátja francia, így remek guide-om volt a “nyaralás” során. Az étkezés főszerepet játszott ez alatt az idő alatt! A csigát mindenképpen meg akartam kóstolni, ezt a franciák általában bazsalikomos-vajas mártásban sütik meg majd fogyasztják el. Nekem ízlett! A húgom, Maya szerint romló húsra emlékeztett az íze, így ő meghagyta nekünk a "finom" falatokat. Mondjuk lehet, hogy szósz nélkül kevésbé lettem volna lelkes, de na…. Ez is kipipálva 🙂 Ettünk macaront, finom francia sajtokat, francia vörösbort szinte minden vacsorához. Maya nagy konyhatündér, -a teljesség igénye nélkül- készült croziflette (rakott tészta), pâté en croûte (pástétom leveles tésztában), quiche (francia lepény), sausicces de savoie (sült kolbász), ravioles (ami mint megtudtam semmiképp sem ravioli, mert az az olasz verzió), mille-feuille (wow, kedvenc! Napóleon torta más néven), valamint tropézienne (krémes desszert).
Lyonban szállt le a gépem, ez a Rhône-Alpes régió legnagyobb városa. Innen Grenoble kb. egy órára fekszik. Gyönyörű a táj, az Alpok ölelésében visz az út a vidéki “kisváros” felé. Ami annyira nem is kicsi, tekintve a 160.000-es lakosságot, mégis olyan otthonos érzése van itt az embernek. A belváros viszonylag kicsi, mindenhova biciklivel mentünk. Bár az elején kaotikusnak tűnt kerülgetni vagy a járókelőket, vagy az autósokat, vagy pedig a többi bringást, de aztán rájöttem mennyire tudatosak a franciák erre a közlekedési formára.
Az első két napban felfedeztük Grenoble-városát, ahol három éve él már húgom. Belestünk kis kávézókba, teázókba, Harry Potter boltba. Beköszöntünk a nyelviskolába, ahol Maya tanul. Aztán megnéztünk pár nevezetességet, a Téléphérique nevű kötélvasúttal kezdtünk, mely felvisz a Grenoble-Bastillehoz (nem összekeverendő a párizsi Bastille-lal), ahonnan az egész települést belátni. Az enyhe tériszonyom ellenére is nagyszerű program volt felmenni a régi erődhöz. Lefelé gyalog jöttünk, kis hegyi túra jól esett, lent pedig megtekintettük a Musée dauphinois két tárlatát, egyik az Alpok népeiről szólt, a másik pedig sítörténeti kiállítás volt (egyébként ingyenesen látogatható). Innen át a hídon eljutottunk az itteni kedvenc éttermembe, a La Ferme à Dédé-be. Félix ezen csak nevetett, szerinte túl “turistás”. Én viszont imádtam a kis levendulás kaspót, a forradalmi időkre emlékeztető rongyos francia zászlót, valamint a Napóleon portrét a sarokban.
Ittunk kávét a Café de France-ban, ahol a mellettünk ülő francia újságíróval beszélgetve megtudtuk mit gondolnak a franciák Macron elnökről, a háborúról és a 2024-es párizsi olimpiáról. (Kis érdekesség: a párizsi metrójegyek az Olimpia miatt €2-ről €4-re emelkedtek, ami már kiverte a biztosítékot a franciéáknál.) Innen 25 perc biciklizéssel eljutottunk Seyssinet-Pariset nevű kisvárosba, ahol a Drac folyó partján tekerve máris a természet lágy ölén találtuk magunkat.
Harmadik napunkat Lyonban töltöttük, Félix egyik barátjának születésnapját ünnepeltük egy olasz (bizony…) étteremben. Lyon a Rhône és a Saône folyó találkozásánál fekvő város Párizstól kb. 390 km-re délkelet felé. A Római Birodalom idején a gallok fővárosa, a reneszánsz alatt pedig gazdasági központ. A gasztronómia mellett híres történelmi és építészeti nevezetességeiről: Old Lyon kerületei, a Fourvière-domb, a Presqu'île és a Croix-Rousse lejtői szerepelnek az UNESCO Világörökség listáján. Ismert még fényfesztiváljáról, a Fête des Lumières- ről is. Ez minden év december 8-án kezdődik és négy napig tart, ezzel Lyon a "Fények Fővárosa" címet is birtokolja.
Javarészt az Old Lyon negyedben voltunk, macskaköves szűk kis utcák közül kiérve a katedrálisok és templomok tágas tereire. Én hamar leválva a többiekről elindultam felfedezni a várost. Benéztem a Saint-Jean Baptiste Katedrálisba, ahol szerencsémre épp elkezdődött egy templomi kórus előadása. Nagy élmény volt! De egyébként is annyi minden zajlott Lyonban mondhatni egyszerre. Belebotlottunk egy Free Pakistan tüntetésbe, a folyón túl pedig egy futóversenybe. A sok látnivaló után a Carmelo nevű olasz étteremben zártuk a napot. Nekem Lyon nagyon izgalmas, pezsgő városnak tűnt, ahova még szívesen visszamennék újra “elveszni a forgatagban”.
Minden nap végén azt mondtam Mayának, hogy ez az eddigi kedvenc napom. De most elárulom: a vasárnap volt az. Utunk korán reggel Vizille városába vezetett, ahol megnéztük a kastélyt (Château de Vizille) és a hozzá tartozó parkot (Parc du Domaine). A forradalmi időkről tartott kiállítás (Musée de la Révolution française) lenyűgözött! A Wikipédia szerint ez a világon az egyetlen kiállítás, amit a francia forradalomnak szenteltek. Kaptunk audio tour-t (szinte minden festmény és szobor alatt található volt egy kis szám, amit az audio tour-ba beütve meghallgathattuk az adott mű történelmi hátterét). Annyira izgalmas ez a korszaka a történelemnek! Nem is tudtam, hogy Párizs mellett két fontos kiinduló bázisa is volt a francia forradalomnak: Grenoble és Vizille. Bár a francia forradalom kitörését 1789-hez kötik, amikor is a franciák elfoglalták a párizsi Bastille-t, egy évvel korábban itt, a Château de Vizille-ben fogalmazták meg a forradalmi gondolatokat, melyek később a kitöréshez vezettek. Kicsit magáról a kastélyról: Az építése 1619-ben fejeződött be. A Villeroy hercegek után több mint száz évig a Perier család birtokolta az épületet és a parkot, 1924 és 1972 között a Francia Köztársaság elnökeinek nyári rezidenciája volt. A múzeumnak 1984-től biztosít helyet.
A múzeum és a parki séta után Félix mamájához, Madame Michelle-hez indultunk, aki egy édes kis faluban lakik pár perces autóútra a Laffrey tavaktól. Több kisebb kútból is a hegyvidék tiszta forrásvize segíthet oltani a szomjunkat. Michelle csodás francia ebéddel várt minket: fondue finom szalámival, borral és salátával. Mon Dieau! (Mongyő! :D) Én nem gondoltam volna, hogy az olvasztott sajtba mártogatott kenyérdarabka ilyen isteni lehet! Mivel vendégségben voltam igyekeztem nem falni… De ezt nehéz volt megállni. Bár a fondue szón kívül nem sok mindent értettem, Maya, Félix és a francia bor segítettek a társalgásban. Amikor megemlítettem, hogy legközelebbi francia utam során Párizsba megyek, csak csóválta a fejét. :)) Michelle imádja a vidéki Franciaországot, büszke a hegyeire, völgyeire, tavaira. Üdítő volt nála lenni! A francia desszertek (mousse au chocolat) és kávé után elindultunk vissza Grenoble-ba, útközben megállva Napóleon útján. Ha láttátok a legújabb Napóleon filmet (2023), abban is feltűnik a híres történelmi jelenet: Elba szigetéről megszökve úton Párizsba Napóleonnak útját állja az 5. királyi gyalogezred. A katonák azonban rajongva szeretik korábbi császárukat, így ahelyett, hogy fogjul ejtenék, átállnak vezérük mellé.
Franciaországi ötödik, azaz utolsó napomat Annecy-ben töltöttük, mely “Savoie Velencéje”, valamint az „Alpok gyöngyszeme” néven is ismert. Várva várt kirándulás volt ez, csábító képeket láttam a vízparti kisvárosról. Elkísért minket Maya két thai barátnője, Nanthavan és Tukta is. Egy kis kávézóban indítottuk a túrát, pain au chocolat-tal és egy latteval. Legnevesebb látnivaló a Palais de I’Isle. A középkorban, a genfi grófok uralma idején pénzverdeként működött, a Savoyaiak idején börtön és a városi őrség lakóhelye, a francia forradalom után pedig a börtönt a bírósággal bővítették ki. Jelenleg a helytörténeti múzeumnak ad otthont. Több templom, kastély is található a 130.000-es településen, mi leginkább az óvárosban és a tó körül sétálgattunk. Megnéztünk egy animációs kiállítást is, mely a mozgókép művészetének az első lépéseit és fejlődését mutatja be. Kellemes, nyugodt hangulatú város, a parkban és a padokon piknikező emberekkel, akik a munkahelyről kiszabadulva itt, a szép környezetben fogyasztják el ebédjüket, kávéjukat. Négy órakor indult vissza a buszunk, addigra az idő is elromlott, jó volt csak nézni kifelé az ablakon és örülni, hogy ma is ilyen szép élményben volt részünk.
