A 2025-ös évet egy olaszországi utazással kezdtem, egy kedves barátomat látogattam meg Trevisoban. 1 óra 25 perc alatt értem a Canova reptérre Budapestről. Mivel estig egyedül voltam, úgy döntöttem a napot Padovában töltöm, kb. egy óra alatt oda is értem busszal.
Amit mindenképp látni akartam az a Szent Antal Bazilika, mely a középkor egyik legnagyobb szentjének maradványait őrzi. A bazilikát 1238-ban kezdték el építeni, majd folyamatos át- és hozzáépítésekkel nyerte el mai formáját. Nekem a sok bazilika közül, amit eddig láttam, ez lett a kedvencem. Csodálatos, gazdagon díszített falak és oszlopok tárulnak a látogató elé, egy oldalhajóban pedig láthatóak Szent Antal földi maradványai. A nyelv-, állkapocs-, és bal alsó karjának csontereklyéit 1263-ban helyezték el itt. Egy remek bemutatást találtam a bazilikáról: https://www.magyarkurir.hu/hirek/il-santo-padovai-szent-antal-bazilika A gótikus, román kori és bizánci stílusú bazilikára jellemző a sok síremlék és mellékkápolna, amelyeket egyes nemesek, tudósok és egyházi méltóságok tiszteletére emeltek.
Innen utam a Prato della Valle-ra vezetett, mely Európa legnagyobb tere. A füves parkot körülvevő 78 szobor olyan személyeket ábrázol mint például Galilei, Petrarca és II. Pál pápa. Egy magyar vonatkozású szobor is van, Báthory Miklós váci püspöké, aki Mátyás király udvarának nagy humanistájaként tanult Padovában. Ezen a területen a római korban színház állt, a középkorban pedig lovagi játékokat valamint piacokat tartottak. A 18. században a velenceiek alakították ki mostani formáját, lecsapolva a mocsarat, elvezetve a vizet és hidakat kialakítva.
A térről nézve a szobrok mögött magasodik a város legrégebbi temploma a Szent Jusztina Bazilika (Basilica di Santa Giustina), mely a tér sarkában található és 1532-1579 között épült. A legenda szerint Szent Ciprián boszorkánymester volt, és meg akarta magának kaparintani Szent Jusztinát. Még az ördögöt is megidézte, de ez sem segített. Jusztina rendíthetetlen hite és álhatatossága megtörte Cipriánt, aki végül megtért, megkeresztelkedett, majd városa püspöke lett. Együtt haltak vértanúhalált a harmadik században. A Szent Jusztina Bazilika egyébként Észak-Olaszország egyik legnagyobb zarándokhelye, melynek hetedik kápolnájában őrzik Lukács evangélista csontvázát is.
A sok érdekes látnivaló után betértem egy hangulatos kis étterembe megpihenni, az olasz pizza azonnal enyhítette éhségemet. Ropogós tészta, gazdag feltét, nyami! Édesség gyanánt pedig krémmel töltött puha golyócskát ettem, fritole-t.
Ha valakinek több ideje van Padovában, mint nekem, az semmiképp se hagyja ki a híres freskókat. 2021-ben kerültek fel Padova freskói az UNESCO Világörökség listájára. Köztük található Giottónak a Scrovegni-kápolnában készült freskóciklusa is, amely a falfestészet történelmének kezdetét jelenti. Emellett pedig a Szent János Keresztelőkápolnában található falfestmények is méltán híresek.
Padovából aztán vonattal mentem Trevisoba. Az állomáson felvett a barátom, este pedig anyukája főztjét ettük, tenger gyümölcsei tésztát, valamint egészben sült halat. A köret radicchio volt, ami ennek a környéknek az ikonikus zöldsége. Ünneplésére évente több kisebb fesztivált is rendeznek (vasárnap el is mentünk egy ilyenre, ahol minden a radicchioról szólt).
Velence
Barátom rokonai révén volt szállásunk Velencében, így itt töltöttük a következő másfél napot. A városba vonattal érkeztünk, majd a Szent Márk térre mentünk először, hogy lássuk a Bazilikát. Csodálatos! Hálisten januárban nincs annyi turista, így hamar bejutottunk. A 11. századtól a 18. századig épült, minden kor rajta hagyta a nyomát. Maga az elrendezés a konstantinápolyi Szent Apostolok- és a Hagia Szophia-templomot vette mintául. 1063-ban kezdték bővíteni az eredei templomot, új hajókat és kereszthajót építettek hozzá, majd előcsarnokát kétoldalt, az új kereszthajóig meghosszabbították. Öt kupolát építettek, és miután kialakult a templom mai szerkezete, nekiláttak a díszítéshez. Ehhez az ekkor uralkodó dózse, Domenico Selvo utasította a külföldre utazó követeket, kereskedőket, hogy értékes anyaggal térjenek haza a bazilika szépítéséhez. Kapóra jött a Bizánci Birodalom meggyengülése is, így az elhanyagolt épületekből is értékes tárgyakat tudtak hazahozni a velenceiek. A templombelsőt borító mozaikok a megszokott témákat elevenítik fel: ótestamentumi jeleneteken kívül Szűz Mária és Jézus élettörténetét, Ábrahám áldozatát, vagy például József történetét. Odabent olyan érzés volt, mintha megállt volna az idő, egyszerre volt jelen a régmúlt, a középkor, valamint a kevésbé távoli 17-18. század is. A Szent Márk-bazilika szépen tükrözi a város színes egyéniségét, és összekötő szerepét a keleti és nyugati kultúra között.
A Sóhajok hídja nem messze található a Szent Márk tértől, a Dózse-palotát (Palazzo Ducale) és a börtönt köti össze 8 méter hosszan. Lord Byrontól származik a híd elnevezése, ez az utolsó állomás a börtön előtt, ahová az elítélteket kísérték. További érdekesség, hogy 1660-ban Velencében szüntették meg a világon először a kínzásokat a börtönökben.
A szűk kis utcácskák és elhagyatott terek visszaadták Velence varázslatos arcát. Este aztán olyan szerencsénk volt, hogy a vacsorát követően, melyet helyiekkel töltöttünk, bemehettünk egy lakás-színházba (backstage feeling), ahol körbevezettek minket és a holdfényben úszó éjszakai Velencére is vethettünk egy pillantást a színház erkélyéről.
Nekem külföldön a kedvenceim a templomok és bazilikák, valahogy a hatalmas belső tér, az utcazajt felváltó csönd teljesen lenyűgöz, nem beszélve a csodálatos freskókról és díszítésekről. A Santa Maria Gloriosa dei Frari-bazilikában több Tizinano képet is láthattunk (Mária mennybevétele, A Pesaro-oltárkép). A világhírű festő 1576 augusztusában halt meg pestisben, végrendeletében pedig azt kérte, hogy a templomban temessék el. Ezen kívül pedig a trevisoi reptér névadójának, Canovának is itt van síremléke. A híres szobrász 1822-es halála után szíve a városi tanács kérésére egy porfir urnában Velencében, egész pontosan ebben a bazilikában maradt.
A történelmi helyszínek megtekintése után megengedtük magunknak a gondtalan csatangolás örömét a városban. Aperolt ittunk és cichettit ettünk (a spanyol tapashoz hasonlatos kis kenyérkék ízletes feltéttel). A kedvencem a baccala-s cichetti volt, mely a tőkehal krémmel való pürésítését jelenti, igazi velencei finomság.
A környéken három kis szigetet is meglátogathatunk, ha túl vagyunk a városnézésen. Burano a csipkekészítés fellegvára, Murano az üveggyártásáról híres, Torcellon pedig a mesés velencei panorámán kívül egy csodálatos bizánci templomot tekinthetünk meg. Mi Buranot választottuk a színes házaival és kis kanálisaival. Két órát töltöttünk itt, igazi instagram hely, az arra vágyók remek képeket tudnak itt készíteni. A tenger gyümölcsei lasagna pedig, amit itt ettem, párját ritkítja.
Treviso
Treviso többek között a radicchioról, a kosárlabda csapatáról és a Velencével való kapcsolatáról ismert. A várost körülvevő falat a 15. században építették a velenceiek ellen. Akiket végül tárt kapuk fogadtak, hiszen az akkori dózse a harcok helyett a megadás mellett döntött. Így kezdődött Treviso és Velence gyümölcsöző kapcsolata.
Csatornahálózata miatt a 80.000 főt számláló várost gyakran említik “Kis Velenceként”. A Sile folyó partján tettünk egy kellemes sétát, majd kocsival mentünk a központba. A város közepén található a Piazza dei Signor, azaz a főtér, ahol kellemes hangulatú bárok, éttermek várják a megpihenni vágyókat. Maga a központ nem nagy, innen pár perc sétára található a Fontana delle Tette, azaz a Mellek szökőkútja. A XVI. századi alkotás a vidámság, a bőség és a városi közösség szimbólumává vált, hiszen évente kétszer, a legújabb városvezető kinevezésének alkalmából három napon keresztül bor folyt a kútból, amit a város lakói szabadon fogyaszthattak. Ma már egy másolat van a helyén és bor helyett ivóvíz folyik belőle, az eredeti pedig a téren egy üvegfal mögött látható. Megtekintettük a Treviso-i katedrálist, ahol szintén található egy Tiziano kép. A barangolást követően megkóstoltam a helyi (eredeti) tiramisut (5*), majd elkezdtünk készülődni az esti partyra. A barátom, Sebastiano ismerőseihez mentünk grillezni.
Újab csodálatos élményben volt részem: Vittore, a házigazda nemesi család leszármazottja, titulusa szerint márki. Az ő családi villájában volt az összejövetel, a srácok húst és sajtot sütöttek, páran gitároztak és énekeltek. Nagyszerű volt! Vittore körbevezetett a villában, melynek egyes szobáit airnbnb-ként kiadják. Elmondása szerint leginkább professzorok és egyetemi diákok jönnek - nagy valószínűséggel kutatni. Még most sem hiszem el, de 1590-es évekbeli lexikonokat lapozgathattam, mutatott latinul írt tekercseket, a legrégebbi 1478-ból való! Minden szoba minden fiókja rejtegetett valami kincset! A házigazda családfája is kint volt az egyik falon, egészen 972-ig volt visszavezetve a család története.
Másnapi utolsó állomásunk a radicchio fesztivál volt, ezen a hétvégén Zero Branco városában tartották. Egy hatalmas sátor alatt két nagy teremben voltak asztalok, az ételeket menüről lehetett választani. Mi grill sajtot kértünk, sült radicchot, ecetes-hagymás radicchio salátát, ugyanezzel a zöldséggel készült risottot, lasagnet valamint radicchio sört! Minden nagyon finom volt, kosztümös alakok is ebédeltek, a nap folyamán léptek fel. Ezt már sajnos nem tudtam megvárni, mert este indult vissza a gépem Budapestre. Nagyon szép élményeket gyűjtöttem és csak ajánlani tudom a januári utazást. Az idő napos volt, de hűvös, és a turisták pont annyian voltak, hogy kellemesen teljen ez a pár nap Olaszországban.
Fantasztikus Fanny love it❤️
Köszönöm szépen Ildi! :)))